Értékeljük azt, ami a jelenben adódik A pánikbetegségről – Zsemlye Csaba parapszichológussal

A pánikbetegség nem betegség, hanem egyfajta állapot, amit fogalomba soroltunk, hogy kontrollálni, kategorizálni tudjuk a helyzeteket. Amikor ezt nem tudjuk megtenni, vagy azt hisszük, mindent kontrollálnunk kell, akkor következik be a baj – vélekedik Zsemlye Csaba parapszichológus, aki egyik páciensét arra kérte, hogy mesélje el a gyógyulása útját.  

– Mintegy 3-4 évvel ezelőtt kezdődtek problémáim, melyet úgy jellemeznék, hogy agyamat hozzászoktattam egy nagyfokú adrenalinszinthez, ami függőséget, kényszereket váltott ki belőlem – mondja T. Mónika. – Míg egy hétköznapi ember bármely problémára úgy reagál: jó, megoldom, én úgy éltem át bizonyos helyzeteket, hogy itt a világvége. Nappal erős, magabiztos nőnek mutattam magamat, de este, mikor hazaértem, képletesen szólva ástam egy katasztrófagödröt, melynek szélén sírdogáltam és sajnáltam magam. Éjszaka olyan fulladási rohamok és rémálmok gyötörtek, hogy a halálfélelem miatt szinte semmit sem aludtam.

– A pánikbetegség, valóban egy nonstop kontrollkényszer, amely magas adrenalinszinttel is párosulhat – teszi hozzá Zsemlye Csaba. – De felfoghatjuk jelrendszerhibának is; egyes emberek fokozott ingerlékenységgel, félelemérzettel reagálnak különféle behatásokra, ami lehet erős fény, hang vagy tömeg. 

– Tavaly augusztusban aztán családi, párkapcsolati és munkahelyi problémák miatt még inkább összecsaptak a hullámok felettem, ekkor kerestem fel Csabát – folytatja Mónika. – Az első időszakban nem érzékeltem semmi változást, sőt még rosszabbul voltam. Úgy éreztem, darabokra hullott az énem. Most már tudom, Csaba irányította úgy a beszélgetéseket, hogy berobbanjon a régi rendszer, hogy egy új épülhessen fel. Mintegy számítógépet újrainstallálva olyan szenzorokat állított be rajtam, hogy ma már egész más szemlélettel látom a világot.

Csaba egyébiránt olyan tényekkel is szembesített, amit el sem mondtam magamról. Sőt, hasonló bizonyossággal beszélt az előttem álló pozitív történésekről, ami részben bekövetkezett már. Egy hónapja megismerkedtem valakivel, mégpedig úgy, ahogy ő előre „megjósolta”.

– A pánikbetegséget az értéknélküliség és a helyes önértékelés hiánya tovább fokozhatja. Korábban helyén éreztük értékeinket, mert megdolgoztunk érte. Valamiképpen visszájára sült el dolog, mert ma sem anyagi, sem lelki értékeinket nem tudjuk megbecsülni, inkább attól rettegünk feleslegesen, mi lesz, ha nem lesz. A pánikbetegséget ezért úgy is jellemezném: az ember jó dolgában már nem tud mit csinálni. Jómagam buddhistaként élem meg az életemet, és hasonló szemléletre biztatok másokat is, például az ezoterikus elvonókúra technikával.

Vagyis azt javaslom: azt éljék át örömmel és boldogsággal, ami a jelenben adódik számukra. Ez lehet egy tányér leves. Miközben a világ másik fele éhezik, nekünk az a dolgunk, hogy megköszönjük minden (élet)cseppjét. Így elindulhatunk a gyógyulás útján…

Cím: 8900 Zalaegerszeg Ady Endre út 31. I.emelet
Tel: +36 20 925 8304
E-mail:info@zsemlyecsaba.hu